Mađarica zágrábi kalandjai

dec. 3.: Futóedzésen voltam. Csak 5 km volt a mai edzéstervben, de én eljutottam odáig, hogy ez kevés. Futottam odáig. 1 km. Utána edzés. I., a "futópartnerem" nagy formában volt, csak úgy suhantunk. Tök durva, de mikor végeztünk, én azt hittem, van még egy hossz. :))) Eszembe jutott, mikor korábban mértem a két perceket, visszaszámoltam a másodperceket, és azt hittem, annak sem lesz vége... :)) Aztán hazaindultam futva, de mire odaértem, hogy lekanyarodjak, úgy éreztem, hogy mennem kell még egy kicsit, hát elmentem a hídig, aztán haza, ez olyan 2-2, 5 km. Tehát ma kb. 8 km-t futottam. És továbbra is JÓÓÓÓÓ!!!! :))

dec. 5.: 8 km futás. Nehéz volt. Hideg volt. Nem voltam ott fejben. De lefutottam. Annyira jó, hogy I.-vel futok. Utána ő hozott haza, tényleg nem ment volna egyedül, és mondta, hogy már csak miattam sem adná föl, mert jó, hogy így párban futunk. És jó, mert tényleg, még azt is észrevette, hogy másképp veszem a levegőt. És szólt: gyerünk, kevés van már, gyerünk. És meglett. :))

dec. 7.: 30 perc futás, kb. 5 km. Egyedül. És egyedül most így télen nagyon nehéz. Nem megy annyira. Még jó, hogy ott a csapat, és hétfőn ismét együtt futunk. :))

dec. 15.: 12 km futás

dec. 18.: Reggel 5 km futás éhgyomorra - mindig kitolom a határaimat, ez eddig sosem ment, de nem tudtam máshogy megoldani, nem fért volna bele a napomba. 

dec. 20.: 5 km futás :) Itthon a focipályán futottam 13 kört. Elég gyorsan, legalábbis magamhoz képest. Bár olyan ideges voltam, lementem, és az első kör felénél majdnem lecsúszott az új gatyám. Egy egyszerű thermo cicanadrág. Vagy 10 percen keresztül próbáltam felkötni, nem ment. Hazajöttem, átöltöztem, és visszamentem. Így már teljes sötétségben futottam, de szuper volt. Itt, ezen a helyen zajlott a kálváriám általános iskolában a futással, és ez annyira doppingol. :) Szombaton 8 km. :)

dec. 22.: 8 km futás: most itthon futottam. Van egy 4 km-es útszakasz, régen itt bicikliztem. Azt tettem meg most futva oda és vissza. Határtalan boldogság. :) 

dec. 29.: 11 km futás ( a városközponton keresztül, foszforeszkáló kabátban, kb. 100-an) :) lépcsőzésekkel és emelkedőkkel tarkítva. Bizonyos részeken majd meghaltam. De tényleg elég a futótársam egy fejbólintása, és megyek. A teljes visszautat az emelkedő után mosolyogva tettem meg. (Na meg rengeteget fényképeztek is.:)

jan. 3.: Ma eljött velem egy haverom futni. Én jobban bírtam, az oké, mivel ő nem sportol egyáltalán. De ÉN bátorítottam őt, hogy már a felénél vagyunk, még egy kicsi, milyen szuper érzés ez. Életemben először bátorítottam valakit én a sportban, életemben először voltam sportban jobb és tapasztaltabb valakinél. Örülök. :)

jan. 7.: 7 km futás - Húúú, brutáljól esett, bár a végén meghaltam, kicsit gyors volt a tempó. 

jan. 9.: 3 hónapnyi futás után határozottan feszesebb a combom. A bőröm is feszesebb, és az izomzat is.

jan. 10.

Dear runner E. T.,

thank you for your registration for the Vienna City Marathon. 

Date: 14.04.2013 
Event: Vienna City Marathon 2013 
Competition: HALBMARATHON 
Start: 09:00 Uhr, Wagramerstrasse

jan. 11.: Kételyeim vannak. Az izomlázam, az izomfeszülés úgy-ahogy elmúlt. Ez szuper. De pontosan 12 óra múlva 14 km-t fogok futni, és huh, életemben először tartok a futástól. Menni fog ez nekem? Persze, hogy menni fog, ott lesz a csapat, így szerintem a sarkkörig is elfutnék. Tényleg motiválnak... 

jan. 12.: Engem ma nem lehet lelőni. Tegnap este szó szerint izgultam a mai futás miatt. Még álmodtam is vele, kicsit paráztam, hogy nem fog menni. De ezt inkább magamnak sem vallottam be...  Reggel ébredés, fincsi reggeli, kávé <3, hangos zene, redőny felhúz, SZIKRÁZÓ NAPSÜTÉS, L-carnitin, és mosolyogva indultam. A többiek már vártak, I. meg is jegyezte, milyen jó a kedvem. Hát én vigyorogva futottam végig a 14 km-t, azt hiszem, holtpont nélkül. :) :) 
Arra készültem, hogy utána egész nap alszom majd, meg pihenek. Erre hazaérek, megiszom a proteinshake-m, és fel vagyok pörögve, mint aki nem normális. :) Nekiálltam táncolni, ugrálni… 
Szóval csodás!!! Rekordot döntöttem a futásban: 15 km!!!!!! :D :D Innen már csak 6 km a félmaraton, és addig van 13 hét! MOST MÁR TUDOM, HOGY MEG FOGOM CSINÁLNI! :) 

Az erős lélek, ha NAGY CÉL van előtte, megacélosítja a gyönge testet. (Mark Twain) 

jan. 15. Nehezen induló, de végül elég jóra sikeredő futás a konditeremben: 8, 5 km összesen, ebből fél km gyaloglás, 7 km futás (8-ról fokozatosan 10-ig, utolsó egy perc 11, majd fél perc ráadás 12 :)), majd emelkedőn fél km séta. 

jan. 22.: Kb. 7 km futás - ebből 5 km edzésen, 2 km, míg oda eljutottam, végre találkoztam I-vel. Mert ugye múlt héten nem, de kiderült, a múlt héten ő sem volt. :)) Huhh. Bár ő szombati hosszú edzést is megcsinálta a konditeremben, 2 órát volt a futógépen... 
Annyira kevésnek bizonyult már ez a 7 km, hogy még csináltam egy 40 perces Rékát. :) 

jan. 23.: Sokat agyaltam, hogy menjek-e futni. Mivel megyek haza, nem tudok menni edzésre, ezért mindenképp akartam menni. Igaz, antibiotikumot szedek, tegnap este és éjszaka is lázas voltam, de ma délutánra jobban lettem. Hát elmentem edzésre. Úgy indult, hogy elkéstem. Utolértem a többieket, kb. egy km után, de nem voltam a helyzet magaslatán. A csapat persze mindig tartja bennem a lelket… Mikor egyszer becsipogott I. órája, megkérdeztem, ez a 6. vagy a 7. km. Közölte: a 4. Uff... Egy örökkévalóságnak tűnt a vége, nem fizikailag, mert úgy bírtam egyébként. De aztán kicsit még rá is húztunk, és 9 km-ig mentünk az eredetileg tervezett 8 helyett. Utána az autóban a jóleső érzés: IGEN, megcsináltam, IGEN, jól érzem magam. Remélem, a holnapi közérzetem is meghálálja majd ezt. :))

jan. 27.: Csupa jó dolog. :) Tegnap elhintettem a szüleimnek, hogy szeretnék végre a Margit-szigeten futni, de nem tudom megoldani, mert hát ugye megfázom stb. Erre Apa elvitt, megvárt a kocsiban, és hazahozott. Hát nem  jófejek? :)) 
És hát a futás: az első km-nél úgy fáztam, hogy gondolkodtam is, egy órát mondtam apának, de nem fogom kibírni. Kedvem sem volt. Horvátországban majdnem mindig magyar zenét hallgatok közben (Hooligans 8szemközt album). De itt most ez is untatott. És nem nyűgözött le a sziget. Pedig évek óta szeretnék itt futni. Aztán pár kilométer után valami átbillent. Elkezdtem élvezni, és a tervezett egy kör helyett majdnem 2 is megvolt. Imááádom, hogy már nincsenek korlátok a fejemben. Már nem agyalok, hogy mennyit bírok. És hát minden fejben dől el. 11, 1 km-t futottam egy óra alatt. És imádtam! :) 

Ja, és a legjobb, hogy tegnapelőtt kipróbáltam az androidon a RunKeeper alkalmazást. És működik. Edzés után minden infóm megvan: a teljes útvonal térképen, melyik km-t hány perc alatt, összesen mennyi... Csak a pulzus nem, de hát van nekem egy szuper Polar órám. Így a kettő szuperül kiegészíti egymást. Eddig is imádtam a futást, de most új dimenziók nyíltak meg ebben is. Ma vagy ötször elemeztem ki a pénteki és a mostani edzésem is. Csodás. És nem is kell órára költenem, így is tudok mindent. 
És annyira hálás vagyok a szüleimnek, hogy ilyen jófejek, és mindent megtesznek értem és a tesómért. Támogatnak a hóbortjainkban is. :) Hálás vagyok értük nagyon!!

Régóta terveztem írni arról, hogy is váltam futóvá, de minél előrébb haladunk, annál nehezebb a kezdetekről írni. Naplót írtam egyébként mindennap, így kicsemegézgettem onnan az ide vonatkozó részeket, és így összeállt a kép, hogyan is váltam futóvá. Mert most már azzá váltam, ez nem kétség.
Csak óvatosan az olvasással, mire a végére érsz, szinte biztosan veszed is a futócipőd, és indulsz! :))

okt. 24.: este: futááás :)) + 4X5 perc 2 perces sétákkal az edzésen + hazafelé 8 perc futás :) Olyan szuper volt! 

okt. 25.: 30 perc futás (pici sétákkal) 

okt. 27.: Hát, rendhagyóan indult a mai nap. Szombatonként ugyanis reggel 9-kor van a futóedzés. 8-kor keltem. Éhgyomorra nem tudok futni, meg mást sem :)), úgyhogy ittam egy UL shaket. (2 kanálnyi, vízzel). Meg ittam egy kávét, ezúttal tej nélkül. Elmentem futni. Odafelé próbálkoztam futással, sikerült is kibírnom kb.  1 percet. :)) Magas volt a pulzusom, pedig még aludtam. 4X4 percet futottunk 2 perces sétákkal. Az első kör elég gázul ment, aztán kiköhögtem magam, és onnantól minden sima ügy volt. A negyedikre (szokás szerint) úgy belejöttem, hogy aztán hazafutottam.

okt. 29.: most jön a futóedzés. Imááádom. Életem első futása lesz igazán hidegben. :)) Nagyon izgi, várom. 2 perc séta + 5 perc futás + 2 prc séta " 10 perc futás + 2 perc séta + 10 perc futás + 2 perc séta. :) 

nov. 5.: 3 perc séta, 20 perc futás, 3 perc séta + hazáig futás - max. 10 perc . Szuperjó volt a mai edzés, esőben, sárban, csurom vizesen értem haza. A táv felénél begörcsölt az oldalam (éljen a délutáni kaja), már-már feladtam volna, de hihetetlen, milyen erőt ad a társaság. Úgyhogy egy kis séta után hazáig futottam, a végén szokásomhoz híven sprinteltem. Imááádom az érzést, amit a futás ad, semmivel nem pótolható. Tényleg a legeslegjobb pszichoterápia. És ez nem elsősorban a fogyásról szól, ez most több. Út önmagadhoz, a határaid megismerése, leküzdése. Hazaértem, letusoltam, és most elégedett vagyok. :)

nov. 7.: 6 perc séta + 35 perc futás. Ma nem az edzésen, hanem délután, mert olyan szépen sütött a nap. A futás jó, feltölt, imádom. 

nov. 12.: összesen kb. 45 perc futás. Ma elég nehezen ment az edzésen. 5 km-t futottunk, de szerintem gyorsabban a kelleténél. 6:30-as kilométereket mondtak, de nem volt egészen 30 perc az 5 km. Na mindegy, kicsit sétáltam, aztán persze hazafutottam. Tusolás, shake, és az isteni érzés, hogy ISMÉT MEGCSINÁLTAM. :) A héten heti 3 alkalommal 5 km, szombaton 7. Szóval lesz heti 22 km futásom. Alig várom, hogy ezt a távot áprilisban egyszerre fussam le. :D :D

nov. 26.: Futáááás, imádom, szuper... futottam, majdnem egy órát!!! És még beszélgettem is közben! Ki érti? Tényleg imáádom! :)

nov. 27.: Kb. 16 perc futás tök gyorsan, egy 19 éves focista sráccal mentem "kocogni". Ami neki a kocogás, nekem kb. sprint. :D Magamhoz képest elég jól bírtam, bár a végére már teljesen begörcsölt a hasam, nem bírtam vele végig menni. Picit megálltam, pihentem, és utána még hazáig futottunk. Nem tudom sem időben pontosan, sem kilométerben. De jólesett ez is, és alig várom a holnapi edzést. :)

nov. 28.: 6 km. Mikor futok, egy csomószor beugrik a kép, amikor lefutom áprilisban a bécsi félmaratont, és beérek a célba! 

nov. 29.: Valaki felheccelt. Hogy csak kifogást keresek este, hogy nem futok. Amúgy meg zuhog az eső. Hívtam, hogy jöjjön. Nem jött. 
DE ÉN ELMENTEM! 20 perc futás zuhogó esőben, este 11-kor. CSODÁLATOS ÉRZÉS! 
És igen, mikor esőben futok, tényleg elhiszem, hogy BÁRMIRE KÉPES VAGYOK, BÁRMIRE! :) :)

dec. 1.: Nem akartam tegnap bulizni, mert nagyon eltökélt szándékom volt, hogy szombat reggel lefutom a 10 km-t. Hát, míg az edzés kezdődött, még haza se értem. Elég lelkiismeret-furdalásom volt. 2 órát aludtam, utána sehogy elaludni. Lementem a menzára ebédelni, de túl hosszú volt a sor... És akkor jött egy hirtelen ötlet: elmegyek futni!! Éhgyomorra, fáradtan, buli után… Gyorsan ittam egy kávét, ettem egy darabka csokit, egy másikat a zsebembe tettem (!), mert éreztem, hogy a vércukrom elég alacsony. És elindultam. 

A világ összes pozitív gondolata a fejemben van futás közben. És nincs előttem lehetetlen. És minden jóó! :) És életemben először lefutottam 11 km-t. Volt 1-2 rész, ahol kicsit elfáradtam, de főleg fejben. Pár métert csukott szemmel futottam, de eszembe sem jutott, hogy megálljak. Az utolsó 2 km-en nagyon elkezdett fájni valami a tüdőm körül, mintha beszorult volna a levegő vagy valami hasonló. De annyira rossz lett volna feladni, hát futottam a fájdalommal. :) És meglett!!! Nem is gondoltam, hogy ilyen állapotban ez sikerülhet, de tényleg minden fejben dől el. Nekem a futás a szerelmem, nem tudom elégszer ismételni. Mikor olyan határokat lépek át, melyeket én sem gondoltam volna sosem. :))

Huh, hihetetlen, hogy a számlálómon már csak 3 nap van. Mikor beállítottam, még nyolcvanvalamennyi volt. :) 

Na és akkor hogy is táplálkozunk a verseny hetében, avagy mi is az a "titokzatos" carboloading? 

Ahogy Karinthy is mondta, "sport alatt mindazokat a mozgásokat és görcsöket értjük, amiket evégből felheccelt emberek egyes testrészeikkel külön, és egész testükkel oly célból végeznek, hogy egyetlen rész sem maradjon azon a helyen, ahova az Isten teremtette, hanem lehetőleg olyan helyzetet foglaljon el, amire az illető testrész egyáltalában nincsen berendezve." És hogy ezt véghezvigyük, energiára van szükség, nem is kevésre. A szervezet legjobban a szénhidrátokat tudja hasznosítani ilyenkor. És a hosszú távokhoz nagyon alaposan feltöltött szénhidrátraktárok kellenek, egyes vélemények szerint az utolsó 2-3 kilométer sikere ezen múlik. 

És hogyan is tudjuk a szénhidrátraktárakat jól feltölteni? Úgy, hogy először teljesen kimerítjük őket. Ehhez 3 nap szükséges. Tehát 3 napig kerülni kell a szénhidrátokat. Persze teljesen kiiktatni nem tudjuk, mert mindenben ott vannak, így mondjuk azt, hogy minimálisra kell csökkenteni. Mit nem szabad ilyenkor enni? Nincs kenyér (semmilyen, update sem :), nincs rizs, nincs semmiféle gabona, nincs tészta, nincs krumpli, természetesen nincs cukor, csoki, keksz, méz stb. Egyszerűbb leírni, mi van: hús, hal, tojás, zöldségek közül a nem hüvelyesek (mondjuk úgy, hogy az u1 zöldségek) + tejtermékek emberi mértékben. (Ugye a joghurt és a tej is sok szénhidrátot tartalmaz, úgyhogy ezt is csak mértékkel.) 

Hogy is néz ki nekem egy napom? 
Reggelire maradok a tojásnál, (persze Rips nélkül), mozzarellával, virslivel, párolt cukkinivel és vmilyen nyers zöldséggel. Kisétkezésnek lehet light joghurt, vagy zsírszegény túró, én ebbe kevertem még 1 kanál mogyorókrémes fehérjeport (csak hogy adjunk az élvezeteknek is :). Ebédre hétfőn natúrszeletet ettem káposztasalátával és nyers répával + joghurttal, tegnap sült tengeri halat blitvával. Vacsorára pedig proteinshake. A legkritikusabb pont az elmúlt két napban a délután, az uzsiidőszak volt. Ilyenkor kívántam mindent, mert ilyenkor rájön a szervezetem, hogy hoppá, ma sem kaptam ch-t. Ezt az érzést egy light joghurttal és fél mozzarelával nyomtam el. Na meg futással (habár ez is a héten nagyon csökkentett üzemmódban megy, csak 2X 5 km, bár szerintem én ma is bevállalok egy ötöst, részben a testem, de sokkal inkább a lelkem miatt. Ma ebédre natúr húst eszem zöldséggel + joghurttal, uzsonnára fehérjeporos túrókrémet, vacsira proteinshake. (Remélem, a mozzarellára nem lesz szükség). Plusz hogy csökkentsem a ch-t (ch=szénhidrát), vettem szójatejet, abban csak a másik tej ch adagjának a fele van meg. 

A legnagyobb pirospontot pedig most kapom, az egyik kedvenc kávézómban, a HocusPocusban. Ezen a helyen (a zágrábi egyetemisták féléves kutatása alapján) adják a város legjobb tejeskávéját. Én pedig ugye tejeskávéfüggő vagyok. :) Az órám előtt beültem ide írogatni, és a szokásos italom helyett egy zöldteát rendeltem. Mert ma aztán még minimálisabbra csökkentem a szénhidrátot, hogy tényleg minden kiürüljön, hogy aztán holnaptól adhassunk az élvezeteknek. De erről majd holnap! :) 

Szép napot!! (A képen a reggelim:)

"Márpedig én futó leszek..." Írtam a naplómba 2012. január elején. Mert a futás olyan szimpatikus sportnak tűnt. Hogy nekem mi volt benne a vonzó? Szerintem az, hogy tudtam, kegyetlen fárasztó, és ettől biztosan pikkpakk le lehet fogyni. Nem tudom, de mindig felnéztem a futókra. Futók alatt nem a profikat értem, hanem azokat, akik rendszeresen futnak hosszabb-rövidebb távokat… Akik lefutnak egy félmaratont, „neaggyisten” egy maratont, azokat már minimum ufónak néztem, valami emberfelettinek, ami egy hozzám hasonló halandónak nem adathatik meg, mert ugye én sosem sportoltam…

De a fejemben nagyon is élénken élnek az általános iskolai tesiórák máig kínzó emlékei a futásokról, különösen a Cooper-teszt, amikor 12 perc alatt kell minél többet lefutni, és mindig de mindig kettest kaptam belőle… Valamiért megmaradt bennem egy bűvös 2600 m, talán ennyit kellett az ötöshöz teljesíteni, nekem pedig a rekordom majdnem 4 kör volt (egy kör 400 m, tehát ez testvérek között is csak 1600…) Emlékszem, egyszer már a kapu mögött voltam, innen kb. 50 m kellett volna az 1600-hoz, a hármashoz, és nem kaptam meg… Aztán bevillant egy kép, mikor lementünk a pályára Cooper-tesztet futni, és a tanár közölte, hogy egy kör bemelegítés előtte… Hát én majdnem sokkot kaptam, mondván essünk túl ezen a borzalmon, nem elég, hogy kiköpjük a tüdőnket a teszt alatt, még előtte is fussunk???

Aztán ott volt a 800 m-es teszt… mikor a fiúk még ki is előztek (vagyis kétszer gyorsabban futottak nálam…) És hát ez a teszt a Coopernél is rosszabb volt, mert itt meg végig gyorsan kellett volna futni.. de hogy fussak gyorsan 800 m-t, mikor még a 100 m-en is egy fiúval tettek párba, ugyanis egy lány sem volt annyira lassú, mint én, jobban mondva nem volt olyan dagi lány az osztályban, mint én…

Hozzáteszem, mindig ötös voltam tesiből évvégén, hogy ne ez rontsa el a kitűnő bizonyítványom, félévkor pedig kegyelemnégyest kaptam… De így utólag lettem volna inkább hármas, kevesebb megaláztatással. Így, két tanári diplomával és két év tanári tapasztalattal lenne ötletem, mit lehetett volna velem tenni abban az időben, de hát ez már a múlt. De az akkor szerzett frusztrációimmal azóta is küszködöm. J

A legelső jó élményem a futással a gimiben volt. Elindultunk rögtön 9. év elején Cooper-tesztre. Ugyanúgy görcsbe rándult a gyomrom, mint előtte.. Igenám, csak a gimis tesitanárunk, Pista bácsi jóval több pedagógiai érzékkel volt megáldva. Nem kért tőlünk semmit a teszten, csak egyet: fussuk végig. Azt mondta, aki megállás nélkül végigfutja a 12 percet, az ötöst kap. Nem akartam hinni a fülemnek, micsoda?? Semmi 2200, 2600 m?? Hát, challenge accepted. J Hogy én (aki ekkor már biztos 80 kiló körül mozgott.. vagyis nem mozgott J ) ötöst is kaphatok? És megcsináltam. Annyira lassan mentem, hogy bírjam végig, hogy a 12 perc alatt 3 kört futottam le (még az ált. iskolában is sikerült 4-et:), emlékszem, el sem fáradtam. De ötöst kaptam. Talán még 2 vagy 3 alkalommal futottunk Coopert a gimiben, ugyanezekkel a feltételekkel. És igen, akkor már ennyire nem voltam óvatos, mindig hoztam a szokásos 4 körömet, ugyanannyit, mint az általánosban, de már nem azt éreztem, hogy szívesebben ülnék egy forró ólommal teli kádban egerek és kígyókkal, csak ne kelljen Coopert futni. J

Utána a súlyommal való, (végülis sikeres) küzdelmem alatt többször is próbálkoztam a futással. Anno még 90 kg-osan is megpróbáltam. 0 kondíció, kevés akaraterő, 0 tudatosság. Mindig hamar feladtam. De valahogy minden évben elindultam. És mindig feladtam. Próbálkoztam az 5 km-es edzéstervvel (fél év alatt rendszeres edzéssel eljutsz arra a szintre, hogy lefusd az 5 km-t), az ment kb. 3 hétig, de még azt sem bírtam. És hát hiába az a futás utáni jó érzés, ha közbe meghalsz, de azt sem érzed, hogy haladnál, fejlődnél, akkor bizony feladod. Az áttörést a 2012-es év hozta meg. De hát leírtam január 19-én. J Íme részletek a naplómból:

2012. jan. 19.: A futással már több próbálkozásom volt. De március elején meglepem magam egy rózsaszín futócipővel. És FUTÓ leszek. (persze nem versenyszerűen, de rendszeresen fogok FUTNI.) :) Fejben már eldőlt.

2012. május 18.: Elindultam futni. De szerintem már pszichésen fáj a hasam. Már akkor elkezdett szúrni az oldalam, amikor kiléptem a lakásból. Picit futottam csak, helyette sétáltam egy fél órát. 

2012. május 20.: Ma megláttam, hogy vasárnap lesz a Margit-szigeten testébresztő futógála. Gondoltam, benevezek egy 3,5 km-es távra, de így, hogy ma is fájt a hasam, és fél km-t nem bírtam lefutni, azt hiszem, ez felejtős. Talán holnap teszek még egy kísérletet. Mert annyira szeretnék futni, és egyszerűen nem tudom, mi a baj. Rendszeresen elindulok, tudom, hogy fizikailag már elég jól bírnám (többször bebizonyosodott), de kb. 200 m után már szúr a hasam. Pedig ma 4 órával előtte nem ettem, 2-vel előtte nem ittam, bemelegítettem hosszú sétával, és nagyon AKARTAM. FUTNI AKAROK, de valami miatt nem megy.

2012. június 20.: Elmentem biciklizni, kb. 40 perc  lassú tempóban. Utána 12 perc futás (már előtte fájt a hasam, azt hittem, fog), de nem, nem és nem.:) "Csak" 12 perc után nyilallt bele annyira, hogy abba kellett hagynom. De addigra ki is dőltem. 

2012. június 22.: Edzés: este kb. 25 perc futás + pár perc kargyakorlat. A futás brutálisan jólesett, ilyen jó még sosem volt, azt hittem, kiszaladok a világból. :)

2012. július 4.: Táborban voltunk gyerekekkel a horvát tengerparton. 4x felkeltem reggel egy órával korábban, és elmentem futni. Minden kör után megmosakodtam a tengerben. Hát kell ennél több?? :) Érdekes módon ment éhgyomorra is. Itthon felkelés után 10 perccel reggelizem, de ha fél óra eltelik, már nagyon éhes tudok lenni. Ott ment. Utána letusolva milyen jó volt lemenni reggelizni. :) Itthon pedig visszatértem a rendes kerékvágásba. Már 2-szer voltam itthon is futni hajnalban, egyszer este. És nagyon jó ez a reggeli futás, érdekes módon utána jobban is esik a reggeli. 

2012. július 7.: 35 perc - életem legjobb a futása, bírtam volna még. Talán az L-karnitin is hozzájárult, de a pulzusom 160 körül mozgott, mikor 180 körül szokott lenni. Vagy edződöm? :) 

2012. július 10. Reggel felkeltem, betoltam az L-karnitint, hát nem elkezdett esni az eső. Utána okmányirodába mentem, fényképeztek, nem ázhattam el. De holnap futok, az tutifix. :) 

2012. július 15. Az idén elhatároztam: ÉN FUTÓ LESZEK. Na, nem valami maratonista, vagy versenyző, de én bizony FUTNI FOGOK, méghozzá RENDSZERESEN. :) És már kb. egy hónapja, pont holnap lesz egy hónapja, rendszeresen edzem, sokat. Önmagamhoz képest. És látom, ahogy alakulok. És érzem a kondícióm javulását. És ez több mint csodálatos érzés. Mert régen én azért tornáztam, szenvedtem végig 20-30-40 perceket, hogy fogyjak. Ennyi volt a motiváció. Mára már élvezem. 

Ja, és amiért a poszt megszületett: 5,6 km-t futottam ma este 41 perc alatt. Az utolsó 200 m sprintben. És az első perctől az utolsóig ÉLVEZTEM. :) Ezzel számomra egy hatalmas falat döntöttem le. Tudom ezt rendszeresen ismételni kell, javítani stb. De itt most megállok egy pillanatra, és büszke vagyok magamra. :) Megéri csinálni, küzdeni. Lehet, nem is érezzük napról napra a fejlődést, nem látjuk lineárisan a javulást. De az elmúlt egy hónap minden edzéssel töltött másodperce megérte. A 40 fokban, reggel, mindig. :) Mert ÉLETEMBEN ELŐSZÖR LEFUTOTTAM KÖZEL HAT KILOMÉTERT. És ismétlem: MINDEN PERCÉT ÉLVEZTEM. Igen. FUTÓ LESZEK. :) :)

2012. július 19. Este akartam futni, hát nem jött a vihar...

2012. július 25. Hát, szerintem nem szégyen a futás,de nagyon HASZNOS. :) Nekem mindenképp. Annyira jó, hogy mindig át tudom lépni saját határaimat. Ma 42 és fél percet futottam megállás nélkül. :) Közben annyira nem is éveztem, de a most bennem levő öröm az határtalan. :) Megszabadít, felszabadít. Pedig korábban 2 perctől is meghaltam.

Utána egy időre felhagytam a naplóírással is, na meg valahogy a futással is. Ez a július 25-i rekord után volt még 1-2 rövid futásom, de az augusztus-szeptember másról szólt, nem a sportról… Akkor más téren kellett összeszednem magam. És jött az október, Zágráb. Ahol szintén elindultam egyedül is… októberben még szép volt az idő is, örültem, hogy 20 percet sikerült futnom, és már előre sajnáltam, hogy ismét abba kell majd hagynom hamarosan. És ez így is lett volna, ha nem találok rá az azóta többször is imába foglalt három betűre: BRT, avagy Brooks Running Team. J

A versenyekről szóló utolsó bejegyzést ott hagytam abba, hogy mikor elindultam az első edzésre, nem is sejtettem, hogy ez mennyi mindent hoz majd magával. Nem tudtam pontosan, hova kell menni. De már a környéken jártam, mikor jött egy futó srác.. futva.. (az ilyeneket akkor még mindig csak ufónak neveztem magamban… futva már edzésre is??) Látva a sportos öltözékemet (és a még sportosabb alakomat ;) megkérdezte, nem a Brooksba tartok-e. Mondom de, de nem tudom, hol van. Az jó, mert ő sem, de menjünk együtt. Majd csatlakoztunk két másik emberhez, akik szintén sportosan öltöztek, de már az utat is tudták. Jöttek a sztenderd kérdések: most kezded? futottál már? stb. stb. stb. És ez az egyik, amit a futás ad: KÖZÖSSÉG! Nekem ez annyira sokat jelentett az elején. Elindultam az edzésre, és míg bevártunk mindenkit, mindig akadt ott valaki, aki egyedül ácsorgott. Na, én őket céloztam meg. Még nem volt meg a csodás egyenkabátunk, de az ismerkedés csak egy kérdéssel indult: Brooks? Így ismertem meg pl. Almát, a közgazdász lányt, aki azóta elment Palermóba egy ösztöndíjjal, vagy Ivanát, a börtönpszichológust, na meg azt a másik nőt, akinek a gyerekének az óvodájában van magyar csoport, meg a negyediket, aki imád moziba járni….  És hogy mi volt ebben a jó? Azonnal megvolt a közös témánk: mert hát ugye van egy közös hobbink, amely kimeríthetetlen téma, de közben mégis megtudsz más információkat a többiekről. Akkoriban még együtt röhögtünk, hogy fogunk a hétvégén kétszer 10 percet lefutni, és röhögtünk, hogy hat hónap múlva félmaratont fogunk futni, hahaha, jól hangzik… Talán hittük is meg nem is. Ezek az ismeretségek egyébként el is maradtak, mert Alma ugye lelépett Olaszországba, a többiek meg valahogy elmaradoztak az edzésről... Azóta persze már megismertem másokat, de erről majd máskor, hamarosan begördülünk a Glavni kolodvorra, vagyis a zágrábi főpályaudvarra.

Vasárnap reggel... Ébresztő 9-re állítva, 7:52-kor menthetetlenül felkeltem... Előjött az a gyomorideg, amit a fontos vizsgák, versenyek előtt szoktam érezni. Nevezhetjük izgalomnak is, de ez annál erősebb érzés. Minden pontosan megtervezve: éhgyomorra egy liter izotóniás ital, zabkása banánnal és almával, kávé ezúttal csak pici tejjel, majd fél liter folyadék + két L-carnitin a start előtt egy órával, térdekre és bokákra bemelegítőkrém. INDULÁS! :)

A start itt volt a koli mellett, tőlem kb. 2 perc sétára. Mikor kiléptem az utcára, három ember is oda igyekezett. Mosolyogva köszöntünk egymásnak ismeretlenül is. (És ez az egyik jó dolog a futásban. Nem a legjobb, arról majd később.) Lógott az eső lába, de szerencsére nem esett. Így még gyorsan visszaszaladtam a szobába, letettem a széldzsekim, maradtam csak a pulcsinál. Mikor odaértem: hangosan szólt a zene, emberek futkároztak, nyújtottak, bemelegítettek, volt, aki beszélgetett, volt, aki krémezte magát, de mindenkinek tűz volt a szemében, mindenki egy dologra készült: legyőzni saját magát. (Volt, aki másokat is le akart győzni ;) Nekiálltam a bemelegítésnek. Éreztem, hogy most nem lesznek ólomból a lábaim, hogy most menni fog. Egyszercsak megjelent I. Azt mondta, le kell győznöm a klubból a lányokat, mert jobb vagyok. Én csak nevettem. Tettünk még egy gyors kört, végül a zenémet I. javaslatára mégsem vittem magammal (to ti je natjecanje jbg kaj ti bude muzika...), így betettük a kocsiba, - mint később rájöttem, ez egy igen rossz húzás volt - és irány vissza a rajthoz. Bandic úr, a zágrábi főpolgármester megnyitotta a versenyt, és elindult a félmaraton mezőnye. Tudtuk, hogy mi 5 perc múlva startolunk. Én itt már nem voltam jól. Liftezett a gyomrom, hányingerem lett, már-már meg is ijedtem. Aztán odaszólítottak minket a rajthoz. Én a mezőny elejéhez mentem, gondoltam, legalább kezdjek jól, ezzel is lesz egy kis előnyöm, elég lesz, ha utána hagynak le. :)

Visszaszámoltak, órákat izzítani, és menjünk. Az első lépéseknél rázott a hideg az izgalomtól. Az útvonal az volt, ahol én egyébként is futok, az, ahol az első 5 km-et futottam életemben, ahol az összes edzésem csinálom, mikor egyedül futok (ha néha lábamhoz térdepel / egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,/ tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton..), de ez más. Mikor a hídhoz értünk, (kb. másfél km) még mindig nem hagyott le senki. I. ment („onako muški“), ahogy meg is beszéltük, én pedig egyedül futottam. Az élbolyt nem értem be, a többiek pedig nagyon lemaradtak. Egy lány futott előttem, trendi lila cuccban, igazán szép mozgással, az ő tempóját vettem fel, gondoltam, ha ezt így bírnám, és nem sokkal végeznék mögötte, hát én örülnék. De őszintén, én még itt sem bíztam magamban. Átjutottam a hídon. Mindig a híd utáni szakaszon jön a holtpontom. Most is. Elkezdett fájni. Először a térdem, majd a vádlijaim váltak ólommá. Így kicsit lassítottam, de tudtam, megállni nem lehet, itt egy pici séta sem fér bele. A lány el is húzott, I. pedig már látótávolságban sem volt. Na itt kellett volna a zene, mert a légzésem valamiért nem bírom hallgatni, mikor egyedül vagyok. Odaértem a tévétoronyhoz. Tudtam, hogy ez pontosan a táv fele. Addig időt nem néztem, itt rápillantottam az órámra. 13 perc. A többiek annyira mögöttem, hogy nem fognak beérni. És itt elkapott a hév. Meglehet a 25. A pulzusomat nem mertem nézni, csak mentem. Ez volt a legrosszabb rész. A fejemben egy lassú szám járt egyfolytában, és mérges voltam erre. Ezekre a helyzetekre kell a zene, mert ha egyedül vagyok, az segít a holtpontokon, úgyhogy többet zene nélkül versenyre sem megyek, ezt itt megfogadom. :)  Tudtam, ha a hídhoz érek, már fejben könnyebb lesz, csak addig jussak el. Felnézek, a szupermozgású lány ott sétál (mondom sétál!!) előttem. Olyan könnyedséggel előztem le, mint ahogy az öblítőreklámokban szállnak a megszárított rongyok. Átértem a másik hídon, teljesen egyedül, és itt már csak egy kis szakasz maradt, de láttam a célt. Mentem, itt én már semmire nem gondoltam. Az utolsó kb. száz méteren ránéztem az órámra, 25 valamennyit mutatott. De közben eszembe jutott, hogy a rajt előtt vagy egy perccel beindítottam, mert a rajtnál a kilométerórával voltam elfoglalva. Tudtam, ha belehúzok, meglehet a 25. Kielőzött a lány. De már nem érdekelt, belehúztam… Odaértem, én csak padot akartam (pedig futás után sosem ülök le, akkor sem ha nehéz…). Majdnem 188-as pulzussal értem célba, lehajoltam, és csak annyit tudtam kinyögni (azt hiszem, azt is szótagolva…): uspjela sam/sikerült. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy „jebeno sam trčala“, vagyis nagyon jól ;) futottam.  Nem voltam biztos az időben, de hogy 25 körül lehetek, az biztos. Leültem egy padra. Nem mondom, hogy sírtam. De azt sem, hogy száraz volt a szemem.

Aztán szép lassan leesett: én már két pohár vizet megittam, és már a pulzusom is bőven normális tartományban volt, mikor a lányok beértek. Az egyik futótársam a klubból odajött, és közölte, hogy szerinte a csoportunkból én értem be elsőnek a lányok közül. Én fel sem fogtam. Aztán még kocogtunk egy 10-15 percet levezetésnek, majd odaballagtam a sátorhoz megnézni a hivatalos eredményemet: 24:49!!!!!

Örültem, mert nemcsak a célom sikerült, hanem az álmom is.

A többiekkel voltam még délutánig, bevártuk a félmaratonistákat a célban, kávéztunk, megvártuk a hivatalos eredményhirdetést, majd haza. Velem madarat lehetett volna fogatni. És hogy ezt lehet még fokozni, azt nem gondoltam. Mert délután 5 körül feltették a hivatalos eredményeket egy olyan oldalra, ahol az összes hivatalos verseny eredménye van. Mivel életemben először néztem ilyet, nem is tudtam pontosan, hogy kell nézni. Gyorsan rámentem a Nők – Kategóriák oszlopra. Keresem a nevem: ki van emelve: 3. hely.

Azt hittem, elírták. De egy alaposabb tanulmányozás után mindent megfejtettem. Úgyhogy jöjjenek a számok:

-          24:49 perc

-          4:58 km/perc

-          12,09 km/h

-          összességében 125 indulóból 25. lettem

-          44 nő közül a 6. lettem

-          a kategóriámban (vagyis a 35 év alatti nők) 3. lettem.

-          összesen a klubból 8. lettem, (de előttem 6 pasi van, csak egy nő:)

-          19 mp-pel lemaradva az elsőtől, 5 mp-pel lemaradva a szupermozgású lánytól

-          a klubból a női indulók közül a 2. lettem (bár még mindig nem tudom, ki az a Mara, aki megelőzött J )

-          a kategóriámban a klubból az első lettem.

És íme a célfotóm. :)

És még oldalakat tudnék írni erről, de nem fogok. Ez az eredmény nem nagy eredmény. Mert tudom, hogy az emberek egy része felkel, és éhgyomorra minden gondolkodás nélkül 5 perccel jobbat fut nálam. És nem csak Usain Bolt. Ez az eredmény az én eredményem, az én személyes sikerem. Mert a futás TÉNYLEG megváltoztatta az életem. Nem látványosan, nem olyan dolgokban, amik kívülről is látszanak, ezekről én tudok. Hogy mennyi frusztrációt lehet a futással legyőzni, hogy a legjobb pszichoterápia, hogy mennyire közelebb visz önmagunkhoz, arról majd később.

Amerikai tudósok bebizonyították, hogy a futás ugyanolyan függőséget okozhat, mint az alkohol vagy a nikotin, és ezzel a világon az egyetlen „hasznos” függőség. Aki nem hiszi, fusson utána.

A kezdetekről akartam írni. Az első edzésem óta 4 nap híján öt hónap telt el, és habár nagyon határozottan emlékszem mindenre, nehéz összefoglalni. Úgyhogy ugrom egy nagyot az időben, márc. 9-re, életem első futóversenyének előestéjére.

A versenyt a klubunk szervezte, de ez tulajdonképpen egy nemzetközi félmaraton. A cél, hogy akik a jövő hónapban maratont futnak, kipróbálják magukat egy félmaratonon, akik pedig a félmaratonnak rugaszkodnak neki, egy öt kilométeres távot gyűrjenek le, lehetőleg minél gyorsabban.

A versennyel kapcsolatban nem voltak nagy elvárásaim. Ugyanis az 5 km a félmaratonhoz képest egy rövid táv, itt gyorsan kell futni, és nekem valahogy jobban fekszik, ha lassan futunk, sokat. A gyorsaság pedig nem az erősségem, ez a beidegződésem megmaradt általános iskolából. A Cooper-tesztnél csak egy 400 vagy 800 méteres táv volt a rosszabb. Ezért kitűztem magamnak egy célt előre: 30 perc. Az az én kényelmes tempóm, 1 km 6 perc alatt. Aztán rájöttem, hogy ha 6 perc/km-rel lefutok 15 km-t is, akkor ez menni fog gyorsabban is. Legyen 27 perc a cél, ez reális. De mivel sosem voltam futóversenyen :D, nem tudtam mit hoz ki az emberből egy ilyen helyzet, átvillant a fejemen egy ÁLOM: 25 perc. Ez 5 perc/km, vagyis egy perccel jobb az átlag tempómnál. Azt teljesen elkönyveltem, hogy a mezőny második felében fogok végezni, mert én nem vagyok gyors. 125 induló, én magamat a 70 és a 100 hely közé tettem. Mert milyen eséllyel is indulnék, ez nem arról szól, magamért futok, ahogy magamért is edzek, ha a saját célomat elérem, akkor boldog leszek, és kész.

Szombat: 6 és 8 között lehetett felvenni a rajtszámokat a klubban. Csak el akartam ugrani oda, gyorsan felvenni, és indulni haza. De mikor odaértem, látom, tele az udvar, mindenki eszi a spagettit, tele a klub, beszélgetés, esélylatolgatás stb.… Bementem, átvettem a pólóm és a rajtszámom. 40. Megremegett a kezem. Nem is olyan rég még hamarabb el tudtam volna képzelni magamon egy hatalmas kígyófejes tetoválást (ami ugye sosem lesz, mert nem tetszik + rettegek a tűtől), mint egy rajtszámot. I. is ott volt, a futótársam. Egy ideje nem találkoztunk, így sétáltunk még egyet, megbeszéljük, mi is lesz holnap. Mindketten rettentően izgatottak voltunk, habár neki van versenysportolói múltja, az úszás egy más sportág, a futás neki is új. (És őrültebb, mint én…). Mikor kimondta a célját: 25 perc, akkor én csak annyit mondtam: nekem legyen mégis 27. De azért az álmom akkoris a 25!!

 Vasárnap reggel... Ébresztő 9-re állítva, 7:52-kor menthetetlenül felkeltem... Folyt. köv.

Nem gondoltam volna, hogy írok még ide. De ma olyan túlcsorduló érzelemhullám tört rám, hogy egyszerűen muszáj kiírnom magamból. Hogy mi történt? Az elmúlt hétben egy alattomos kis „betegség” miatt gyakorlatilag nem mozdultam ki a szobából, 2 dolog kivételével: ebéd és konditerem. Ma úgy éreztem, készen állok arra, hogy ismét emberek közé menjek. Vagyis lassan visszatérjek a „forgatagba”. Könyvtárba indultam, hogy tanuljak kicsit délután, de a kedvenc kávézóm elcsábított. Féltem, ha nem jövök be, nem fognak emlékezni, hogy nagy bögrében szeretem a tejeskávét. Hely persze nem volt, de kiültem a teraszra, és vártam. Nekem most kell ez a tejeskávé!!! És hogy kiírjam magamból a dolgaimat. Pedig hogy hogy vagyok, hogy érzem magam Zágrábban, arról nehéz írni. Úgy értem, nehezen tudom megfogalmazni, főleg annak, aki még nem járt itt. De megtaláltam a legjobb hasonlatot: Nekem Zágráb az, ami Carrie Bradshawnak New York. Ezért nem is akarom elhagyni. Mondjuk úgy, hogy soha többet.

Na de miért is írok? Ma rájöttem: szerelmes vagyok. Zágrábba. De ez nem új, ezt 2005 óta sejtem, 2007 óta tudom. Most pedig már komolyra fordult a dolog. J De ez még mindig nem ok az írásra. A szerelem szóval ugye elég gyakran dobálózom, szerelmes tudok lenni egy szép magassarkúba, egy (vagy több) énekesbe, zenébe, filmbe, rádióba, mindenbe. Igen hevesen élem meg a dolgokat, mind a jót, mind a rosszat, és a horatiusi arany középutat nagy ívben kerülöm… Ha valamit akarok, azt nagyon, ha valamit nem akarok, azt nagyon nem. Ha valamit szeretek, azt egyben imádom is, ha valamit nem, akkor azt nagyon nem. Így nagyon könnyen szerelembe esek dolgokkal, tárgyakkal, eseményekkel kapcsolatban, de a szerelmek gyorsan is múlnak. Én szeretek így élni, engem ez visz előre, nem szeretnék langyos vízben fürdeni, nekem jobban bejön a váltózuhany, ami egyszer forró, egyszer jéghideg.

De most van egy új szerelem az életemben, és ez már komoly. A kezdeti rózsaszín ködfátyol is eltűnt, de a szerelem még lángol. Néha fáj, néha éget (szó szerint), de nem múlik. Ez pedig a FUTÁS. Mondhatjuk, futással évek óta próbálkozom. Minden évben elindulok, mert ugye jó sportnak tűnik, meg ha másoknak jó, biztos nekem is, na meg ettől lehet ám igazán fogyni, mondja mindenki… de mikor mindig csak kudarc ér, mikor már 200  után fáj a hasam, szúr az oldalam, nehéz újból elindulni. Na meg a gonosz időjárás.. Mikor éppen készen állnál, most elindulsz, elkezd esni az eső. Vagy megebédelsz, várni kell, tele hassal mégsem futhatsz, de mire elindulnál, besötétedett, mi lesz, ha jön egy 11 kilós tacskó, aki megtámad… Igen, ilyen kifogásokkal éltem, de minden évben elhatározom vagy 5-6 éve: én bizony futó leszek. Zágrábba is hasonló reményekkel jöttem október elsején. Rögtön a második nap el is mentem, előtte sétáltam vagy egy órát, hogy bemelegedjek, és sikerült is lefutnom vagy 20 percet, hogy utána végkimerülésben elterüljek az ágyamon. És már közben azon agyaltam, hogy oké, 20 perc, eljövök holnap is, meg majd talán a jövő héten is, de majd mikor jön a rossz idő, megint abba kell hagynom… Aztán mint az egészséges életmód elkötelezett híve, október 14-én elmentem egy Vitafest nevű rendezvényre. Miután megállapítottam, mennyire hiányzik Horvátországnak Szoó Judit, Schobert Norbi, Katus Attila, Béres Alexandra stb., legalábbis ami a táplálkozást illeti, és hogy egy cukorbeteg nyugodtan eléldegélhet itt finom zöldségeken és csirkemellen, minden másról lemondhat, felmentem az emeletre megnézni, mit tudnak a sportban. Nem ájultam el az aerobicórától, de hát ugye én Rékán edződtem. Meg nem edződtem. ;) Megálltam egy tévé előtt épp azon agyalva, vajon van-e értelme még maradni, nem is figyeltem, mi megy a képernyőn. Aztán valaki odalépett: Zanima li te škola trčanja? (Vagyis érdekel a futóiskola?) Mondom micsoda, mi az, hogy iskola… kezembe nyomtak egy szórólapot. Fél év alatt eljuttatjuk a foteltől a félmaratonig. Mondom jó, értem n, de hát jön a tél, meg stb. Egy jó negyvenes nő meg rákontráz, hogy futotta le a maratont (42 km!!) egy év készülés után, soha korábban  nem sportolt, és különösen télen imád futni, hóban.. Gondoltam, ez bolond! A szórólap hátuljára a fiatalabb felírta a számát, hogy holnap mindenképp menjek el az első edzésre meg a bevezető előadásra, ha nem találom a klubot, csak hívjam..

Másnap elindultam, rájöttem, ez a hely tőlem max. 10 perc gyalog… És már az odavezető úton tudtam, hogy ez itt egy nagy dolog, de azt nem is gondoltam volna, hogy fogja megváltoztatni az életemet.. Erről pedig majd legközelebb. Így is hosszú lett az első bejegyzés, de hát ugye én meg az arany középút.. vagy regény, vagy semmi. :)

Szóval, élek még. Sőt. :) Most már mondhatom, belerázódtam az itteni életbe, felvettem Zágráb ritmusát. Bár lehet, a hétvégén az átlag ritmusnál kicsit gyorsabb is voltam. Kihasználtam, hogy akkor még nem kezdődtek az előadások, és egyelőre a munkahelyemen sem kaptam komolyabb feladatot. Tehát kis társasági életet éltem. 3 nap alatt öt helyen jártam, öt különböző (egymáshoz még véletlen sem hasonlítható) zenei stílussal. Voltam tamburabulin, fenszi, öltönyös, számomra be nem azonosítható stílusú koncertesten, onnan át egy rockklub megnyitójára, ahol egyáltalán nem rockzene ment, majd másnap egy igazi rockkoncerten, utána pedig exyurockot játszottak. Élőben. :) És mindegyik tetszett.

Vasárnap még ellátogattam a Vitafestre, ez tulajdonképpen egy ún. "egészségfesztivál". Lehetett vásárolni mindenféle drága dolgot, vércukrot méretni stb., és egyéb jóságokat. Persze semmiféle szénhidrátcsökkentett, cukormentes vagy egyéb dolog NINCS, nem létezik náluk. Schobert Norbit még hírből sem ismerik, szegények. :D És szegény itt tanuló magyar lányok, csak a burek marad. :) 

Ez a hétvége is igen mozgalmasnak ígérkezik, ugyanis megérkezett Lívi és Bori, és nagyon jó az idő is. Ma ujjatlan ruhában kávéztunk a "špicán". Lehet, nemsokára képek is lesznek. :) A lányok kidőltek, hajnalban indult a vonat, amíg fel nem ébrednek, pótolom az elmaradásomat az írással. 

Na, nem mintha az eddigiek nem lettek volna jók. De most sikerült úgy igazán belekeverednem abba a forgásba, amiért ide jöttem. Ma éreztem meg Zágrábnak azt a "fílingjét", amit egyszerűen imádok. Úgyhogy most nem tematikusan írok, hanem részletesen a napomról. (Kevés ilyen lesz, nyugi :) )

Reggel 7-kor keltem. Egyébként aludtam majdnem 8 órát, úgyhogy ez nem volt túl megerőltető. Itthon kávé, reggeli, majd bementem az első egyetemi órámra. Az egyetem csak negyed óra gyalog, ebből rendszerint 5 perc ácsorgás a zebránál. De még ez is jó, hiszen mindez a Slavonska avenijánál történik, vagyis a Szlavónai úton. :D

A szemináriumon mindössze négyen voltunk. Meglepetésemre nem is a mentorom tartotta, hanem egy másik, idősebb nő, Anita. Azt találtam ki, hogy nem fedem fel magam az órákon, hanem minden előadás vagy szeminárium után odamegyek a tanárhoz, és jelzem, hogy szeretnék bejárni. Én ugye nem vagyok a hivatalos listán, mert itt vizsgáznom sem kell. Itt ez a dolog elbukott, mikor mindenkit megkérdezett a Néni, hányadéves. Előadtam magam: én egy "specijalni slučaj" /speciális eset/ vagyok, kroatisztika, Budapest, PhD stb. Néni kérdése: mi a témám. Jött a szokásos magyarázkodás: én, kis falu, Magyarország déli része, de nem a horvát határnál, dialektológia, később esetleg szociolingvisztika bla-bla-bla. Néni kérdése: Mi a falu neve? Én: Dusnok. Ééés ekkor (az elmúlt egy héten másodszorra) ezt a választ kapom, már majdnem felháborodottan, amiért azt merem róluk feltételezni, hogy nem tudja, hol van Dusnok: Akkor így mondja nekem, hogy Dusnok, nem kell körülírni. Dusnok egy nagyon ismert hely, még az Össz-szláv nyelvészeti atlaszban is benne van, mint Horvátországon kívüli reprezentatív horvát beszéd. Tanulság: Dusnokinak lenni menő. (Szándékosan nem AZT írtam...) Dusnokinak lenni különösen menő a zágrábi egyetemen, főleg a dialektológiai tanszéken, mert itt - pl. Magyarországgal is ellentétben - senkinek nem kell elmagyarázni, merre is van. Az előadás alatt háromszor hangzott el a kérdés: "Ezt hogy mondják Dusnokon?". Áá, teljesen odavagyok meg vissza. :) :)

Az óra után visszajöttem a koliba. Utána ebéd az SC-ben, avagy Studenstki centar - Hallgatói központban egy húzós 5 kunáért - kb. 200 Ft. (És ott finomabb a saláta, mint a koli menzáján, gyakrabban megyek majd hozzájuk.:)

Kisebbfajta közlekedési fennakadás mellett is eljutottam a főnökömhöz (munkáról majd később), aki az itteni Káposztásmegyeren lakik, értsd távolságban. :D Tündéri egy nő, jól elbeszélgettünk, megbeszéltünk dolgokat, egészen hosszú távú terveket is szövögettünk, szóval ez is feldobott.

Majd vissza a koliba ismét: bekopogott egy lány, megkért, vágjam le a frufruját. Ugye nem először derült ki, hogy nem örököltem Anya fodrászgénjeit, de azért levágtam neki. Cserébe adott nekem egy színházi kedvezménykupont. 30 kunáért mehetek az egyik színház előadásaira :D Beszélgettem vele, rijekai, és itt lakik velem szemben. És tökjó fej. :)

Visszajöttem a szobába: egy ímél várt: nyertem 2 jegyet egy holnapi koncertre a Narodni radio Facebook-oldalán. Arsen és Matija Dedić játszanak holnap a Zágráb főterén található Gradska kavanában, ami az itteni talán legelitebb cukrászda és kávézó. Na, ez nem bulizós koncert, beülős, szépen hallgatós. Este 7-kor kezdődik, de jó kikapcsolódás lesz. Bori jön velem, újdonsült itteni barátnőm, aki egyébként pesti, itt Erasmus-hallgató a magyar szakon. Ő babát vár, de ez a koncert még Csongornak is tetszeni fog szerintem. :) Jaa, amúgy a jegyek darabja 200 kuna /kb. 8000 Ft./

Este volt még egy órám, szerb szociolingvisztika. Ha már horvát nem létezik, hát egyelőre megteszi ez is. Majd lesz horvát is, teszünk róla. :)

És valószínűleg ez a sok szuper dolog, ami ma történt, csak előkészítése az estének. Ugyanis VÉÉÉGRE, száz év után először ismét IGAZI, HORVÁT TAMBURAESTRE megyek. (Na jó, szilvesztert leszámítva). Várom Zoricát, aki amúgy bácsalmási (mi, bácskaiak tartsunk össze:), szintén itt tanul, és irány a BBS, egy nem túl régen nyílt klub, ahol minden csütörtökön tamburazene van. Nem fogok rendszeresen járni az egyetem miatt, de holnap még nem lesz a péntek reggeli órám, úgyhogy semmi sem akadályozhat meg a jó szórakozásban. Mert én reggelig nem jövök haza, az biztos-. :) 

A végére egy jó kis tamburazene. Még nem túl ismert, de az eszéki barátaim zenekara, és szeretném őket népszerűsíteni. :)

Érvényes két díjszabási övezet beutazására, egy órán belül, legföljebb négyszeri átszállással, a felszállóhelytől az utazás céljához vezető legrövidebb útvonalon. Átszállni csak kereszteződéseknél, elágazásoknál és végállomásokon lehet, de csak olyan kocsira, melynek útvonala az előzően igénybe vett kocsik útvonalától eltér. Egy utazás során csak egy Duna-híd és minden útvonal csak egyszer érinthető.

Kerülő utazás és útmegszakítás tilos!

Hogy Örkény honnan ismerte a ZET-et, avagy a zágrábi BKV-t, nem tudom, de az apropót biztosan ez adta neki a fenti egyperceshez. :D Ugyanis itt a közlekedés nagyon bonyolult, vagyis inkább a díjazása. És nincs mindenki olyan szerencsés helyzetben, mint jómagam, hogy egy húsvér ellenőr magyarázza el neki az egész rendszert. 

Történt ugyanis, hogy egy kirándulásra mentem, hogy megünnepeljük a horvát függetlenség napját (munkaszüneti nap!!). A 14-es villamos végállomásánál volt a gyülekező 9-kor. Felszálltam rá itt a kolinál, alig lézengett rajta pár ember, nyugisan hallgattam a tamburazenémet, miután elégedetten nyugtáztam, hogy pontosan 9-re oda fogok érni. A Téren az emberek nagy rész leszállt (Jellasics tér, ez Zágráb főtere), én magamban üdvözöltem a bánt... Engem meg üdvözölt egy ellenőr. De mivel az eddigi tapasztalataim alapján előbb találkozom itt Batmannel, mint ellenőrrel, gondoltam, kihúzom addig, míg elkészül a bérletem, hát nem volt nálam semmi 2 lejárt jegyen kívül. (A bérlet meg ugye külön procedúra, minimum egy hét:)

Én tettettem a hülyét, hogy nem tudom, itt hogy működik stb. Kérte a személyimet. Mikor meglátta, hogy magyar vagyok, kicsit elsápadt. Igen, nekik ez külön procedúra. Mikor azt mondta, hogy szálljunk le, mert most fel kell hívnia a rendőrség azon részlegét, amelyik a külföldiekkel foglalkozik, én is elsápadtam. Aztán addig magyaráztam neki, hogy meglágyult a szíve. Tudtam én, kié ne lágyulna meg a szép magyar akcentusomra? :) Sőt, tanácsot kértem tőle, hogyan lehetne a legolcsóbban megoldani, míg nem készül el a bérletem. És elmagyarázta. 

Aztán még sokminden mást is. Hogy Újvidéken született, de már 20 éve itt él, és mennyire hiányzik neki a Duna, és ha én a Duna mellett lakom, akkor biztos nekem is, mert a tenger is szép, de a Duna az Duna, amúgy szereti Zágrábot, és hát nagyon jól beszélek horviul, csak kicsit hallatszik az akcentusom, amúgy ünnepnapokon csak 4-ig ellenőriznek, utána szabadok vagyunk, de hétköznap vigyázzak, akkor este 10-ig dolgoznak. És ugye nem haragszom most rá? De hát ez a munkája, bocsánat. És biztos nincs bérletem, mert ha legalább valamit bemutatok, akkor visszaadja nekem azt a 25 kunát is. Ja, és ugye nem lesz most gond, megvárnak a többiek? Nem fognak otthagyni, amiért elkések. Nyugi, 3 perc múlva jön a villamos... :)

Szerencsére jött is a villamos. Elköszöntünk egymástól, ő bocsánatot kért még egyszer, és szép napot kívánt. Azt hiszem, ha késik a villamos 3 percet, közös képet is készítettünk volna. De azt majd legközelebb, csak akkor már lesz nálam jegy. Mert azóta beszereztem egy szuper elektromos kártyát, amit csak fel kell tölteni, és 90 percig utazhatok vele bármerre. 10 kunáért. Vagy vehetek sima papír alapú jegyet, 12 kunáért, de az olyan snassz. Meg azt csak az első ajtónál tudom érvényesíteni, az elektromos jegyet pedig bármelyiknél. De ha ez sem felelne meg, akkor sms-t is küldhetek, és válaszsms-ben megkapom a jegyet. De vehetek egynapos, többnapos, mindenféle jegyet. És akkor a különböző bérletfajtákról és fizetési módokról ne is beszéljünk. És hát az éjszakai jegyek...  :) Ez már meghaladja egy egyperces keretét, de aki meglátogat, annak szívesen elmagyarázom.