Nem gondoltam volna, hogy írok még ide. De ma olyan túlcsorduló érzelemhullám tört rám, hogy egyszerűen muszáj kiírnom magamból. Hogy mi történt? Az elmúlt hétben egy alattomos kis „betegség” miatt gyakorlatilag nem mozdultam ki a szobából, 2 dolog kivételével: ebéd és konditerem. Ma úgy éreztem, készen állok arra, hogy ismét emberek közé menjek. Vagyis lassan visszatérjek a „forgatagba”. Könyvtárba indultam, hogy tanuljak kicsit délután, de a kedvenc kávézóm elcsábított. Féltem, ha nem jövök be, nem fognak emlékezni, hogy nagy bögrében szeretem a tejeskávét. Hely persze nem volt, de kiültem a teraszra, és vártam. Nekem most kell ez a tejeskávé!!! És hogy kiírjam magamból a dolgaimat. Pedig hogy hogy vagyok, hogy érzem magam Zágrábban, arról nehéz írni. Úgy értem, nehezen tudom megfogalmazni, főleg annak, aki még nem járt itt. De megtaláltam a legjobb hasonlatot: Nekem Zágráb az, ami Carrie Bradshawnak New York. Ezért nem is akarom elhagyni. Mondjuk úgy, hogy soha többet.
Na de miért is írok? Ma rájöttem: szerelmes vagyok. Zágrábba. De ez nem új, ezt 2005 óta sejtem, 2007 óta tudom. Most pedig már komolyra fordult a dolog. J De ez még mindig nem ok az írásra. A szerelem szóval ugye elég gyakran dobálózom, szerelmes tudok lenni egy szép magassarkúba, egy (vagy több) énekesbe, zenébe, filmbe, rádióba, mindenbe. Igen hevesen élem meg a dolgokat, mind a jót, mind a rosszat, és a horatiusi arany középutat nagy ívben kerülöm… Ha valamit akarok, azt nagyon, ha valamit nem akarok, azt nagyon nem. Ha valamit szeretek, azt egyben imádom is, ha valamit nem, akkor azt nagyon nem. Így nagyon könnyen szerelembe esek dolgokkal, tárgyakkal, eseményekkel kapcsolatban, de a szerelmek gyorsan is múlnak. Én szeretek így élni, engem ez visz előre, nem szeretnék langyos vízben fürdeni, nekem jobban bejön a váltózuhany, ami egyszer forró, egyszer jéghideg.
De most van egy új szerelem az életemben, és ez már komoly. A kezdeti rózsaszín ködfátyol is eltűnt, de a szerelem még lángol. Néha fáj, néha éget (szó szerint), de nem múlik. Ez pedig a FUTÁS. Mondhatjuk, futással évek óta próbálkozom. Minden évben elindulok, mert ugye jó sportnak tűnik, meg ha másoknak jó, biztos nekem is, na meg ettől lehet ám igazán fogyni, mondja mindenki… de mikor mindig csak kudarc ér, mikor már 200 után fáj a hasam, szúr az oldalam, nehéz újból elindulni. Na meg a gonosz időjárás.. Mikor éppen készen állnál, most elindulsz, elkezd esni az eső. Vagy megebédelsz, várni kell, tele hassal mégsem futhatsz, de mire elindulnál, besötétedett, mi lesz, ha jön egy 11 kilós tacskó, aki megtámad… Igen, ilyen kifogásokkal éltem, de minden évben elhatározom vagy 5-6 éve: én bizony futó leszek. Zágrábba is hasonló reményekkel jöttem október elsején. Rögtön a második nap el is mentem, előtte sétáltam vagy egy órát, hogy bemelegedjek, és sikerült is lefutnom vagy 20 percet, hogy utána végkimerülésben elterüljek az ágyamon. És már közben azon agyaltam, hogy oké, 20 perc, eljövök holnap is, meg majd talán a jövő héten is, de majd mikor jön a rossz idő, megint abba kell hagynom… Aztán mint az egészséges életmód elkötelezett híve, október 14-én elmentem egy Vitafest nevű rendezvényre. Miután megállapítottam, mennyire hiányzik Horvátországnak Szoó Judit, Schobert Norbi, Katus Attila, Béres Alexandra stb., legalábbis ami a táplálkozást illeti, és hogy egy cukorbeteg nyugodtan eléldegélhet itt finom zöldségeken és csirkemellen, minden másról lemondhat, felmentem az emeletre megnézni, mit tudnak a sportban. Nem ájultam el az aerobicórától, de hát ugye én Rékán edződtem. Meg nem edződtem. ;) Megálltam egy tévé előtt épp azon agyalva, vajon van-e értelme még maradni, nem is figyeltem, mi megy a képernyőn. Aztán valaki odalépett: Zanima li te škola trčanja? (Vagyis érdekel a futóiskola?) Mondom micsoda, mi az, hogy iskola… kezembe nyomtak egy szórólapot. Fél év alatt eljuttatjuk a foteltől a félmaratonig. Mondom jó, értem n, de hát jön a tél, meg stb. Egy jó negyvenes nő meg rákontráz, hogy futotta le a maratont (42 km!!) egy év készülés után, soha korábban nem sportolt, és különösen télen imád futni, hóban.. Gondoltam, ez bolond! A szórólap hátuljára a fiatalabb felírta a számát, hogy holnap mindenképp menjek el az első edzésre meg a bevezető előadásra, ha nem találom a klubot, csak hívjam..
Másnap elindultam, rájöttem, ez a hely tőlem max. 10 perc gyalog… És már az odavezető úton tudtam, hogy ez itt egy nagy dolog, de azt nem is gondoltam volna, hogy fogja megváltoztatni az életemet.. Erről pedig majd legközelebb. Így is hosszú lett az első bejegyzés, de hát ugye én meg az arany középút.. vagy regény, vagy semmi. :)
