A kezdetekről akartam írni. Az első edzésem óta 4 nap híján öt hónap telt el, és habár nagyon határozottan emlékszem mindenre, nehéz összefoglalni. Úgyhogy ugrom egy nagyot az időben, márc. 9-re, életem első futóversenyének előestéjére.
A versenyt a klubunk szervezte, de ez tulajdonképpen egy nemzetközi félmaraton. A cél, hogy akik a jövő hónapban maratont futnak, kipróbálják magukat egy félmaratonon, akik pedig a félmaratonnak rugaszkodnak neki, egy öt kilométeres távot gyűrjenek le, lehetőleg minél gyorsabban.
A versennyel kapcsolatban nem voltak nagy elvárásaim. Ugyanis az 5 km a félmaratonhoz képest egy rövid táv, itt gyorsan kell futni, és nekem valahogy jobban fekszik, ha lassan futunk, sokat. A gyorsaság pedig nem az erősségem, ez a beidegződésem megmaradt általános iskolából. A Cooper-tesztnél csak egy 400 vagy 800 méteres táv volt a rosszabb. Ezért kitűztem magamnak egy célt előre: 30 perc. Az az én kényelmes tempóm, 1 km 6 perc alatt. Aztán rájöttem, hogy ha 6 perc/km-rel lefutok 15 km-t is, akkor ez menni fog gyorsabban is. Legyen 27 perc a cél, ez reális. De mivel sosem voltam futóversenyen :D, nem tudtam mit hoz ki az emberből egy ilyen helyzet, átvillant a fejemen egy ÁLOM: 25 perc. Ez 5 perc/km, vagyis egy perccel jobb az átlag tempómnál. Azt teljesen elkönyveltem, hogy a mezőny második felében fogok végezni, mert én nem vagyok gyors. 125 induló, én magamat a 70 és a 100 hely közé tettem. Mert milyen eséllyel is indulnék, ez nem arról szól, magamért futok, ahogy magamért is edzek, ha a saját célomat elérem, akkor boldog leszek, és kész.
Szombat: 6 és 8 között lehetett felvenni a rajtszámokat a klubban. Csak el akartam ugrani oda, gyorsan felvenni, és indulni haza. De mikor odaértem, látom, tele az udvar, mindenki eszi a spagettit, tele a klub, beszélgetés, esélylatolgatás stb.… Bementem, átvettem a pólóm és a rajtszámom. 40. Megremegett a kezem. Nem is olyan rég még hamarabb el tudtam volna képzelni magamon egy hatalmas kígyófejes tetoválást (ami ugye sosem lesz, mert nem tetszik + rettegek a tűtől), mint egy rajtszámot. I. is ott volt, a futótársam. Egy ideje nem találkoztunk, így sétáltunk még egyet, megbeszéljük, mi is lesz holnap. Mindketten rettentően izgatottak voltunk, habár neki van versenysportolói múltja, az úszás egy más sportág, a futás neki is új. (És őrültebb, mint én…). Mikor kimondta a célját: 25 perc, akkor én csak annyit mondtam: nekem legyen mégis 27. De azért az álmom akkoris a 25!!
Vasárnap reggel... Ébresztő 9-re állítva, 7:52-kor menthetetlenül felkeltem... Folyt. köv.
