Az utóbbi időben ismét futok. Azaz nem, nem futok, csak futkorászom. És hiányzik! Mert igen, elmegyek itt az erdőben futni 1-2 kört, de nagyon ritka, amikor igazán jólesik. Egyrészt óvatos vagyok még a bokám miatt, így, ahogy Iva barátnőm megjegyezte, és teljesen igaza van, nem tudom magam átadni a futásnak, mert az agyam egyik része mindig a bokámra gondol. És ez így van. Lassú is vagyok: egyrészt kijöttem a formából, másrészt a magamra szedett X kiló nem használt a gyorsaságomnak. Mostanában nem szoktam fejben megmenteni a világot futás közben, nem születnek világmegváltó gondolataim. És egyedül futok: ez néha jó, de most már tényleg nagyon hiányzik a társaság! Viszont már csak egy kicsi, és visszatérek Illíria kies fővárosába, és így a többszörösen is imába foglalt 3 betűhöz is: BRT, azaz a Brooks Running Teamhez.
Mert az lehet, hogy most nem megy, de egy tényen ez nem változtat: FUTÓ VAGYOK! És tartsak most akárhol, legyek akármilyen formában, fussak sokat vagy keveset, tudom, hogy FUTÓ VAGYOK. Mert minden edzés jó érzéssel tölt el, minden futással töltött perc előbbre visz, a gondjaimat hátrahagyom. Rendszeresen olvasok a futásról, talán többet is, mint amennyit csinálom. :D De kell még egy kis kattanás, hogy teljesen átadjam magam. Egy verseny adhat kattanást. Terveztem a Nike-t is Budapesten, de azon a héten annyira fájt a lábam, hogy nem mertem bevállalni, mert ugyebár ha én elindulok, nem fogok megállni. És azt is tudjuk már, hogy fejjel jobban bírom a futást, mint lábbal. :D
Így kapóra jött nekem a The Color Run, melynek szerény mottója így hangzik: 'A bolygó legboldogabb öt kilométere". Hát ez kell nekem: futunk, de közben őrültködünk is egy kicsit, nagyszerű... Befizettem a 4500 Ft-os nevezési díjat, tegnap pedig felvettem a rajtcsomagot is: egy póló, egy rózsaszín fejpánt, valamint egy csomag por (én rózsaszínt kértem :D ), amit majd ott szét lehet/kell szórni. Erről is szól ez az egész: minden kilométer után más színű porral szórnak le, és a végére nagyon mókásan fogunk kinézni. Ennyit tudtam előre.
Nem készültem rá különösebben: csütörtökön mentem egy 6 vagy 7 km-t itt a lakótelepen, és az első 3 km-t próbáltam kicsit megnyomni, hogy lássam, mennyit bírok. Egész jó volt, azaz lett volna, ha egy k. (kedvesre gondolok persze, de tetszés szerint behelyettesíthető egyéb szavakkal is :D) kutya nem ugrik elém, nem ugrom félre, bele egy buckába, és esek bele tenyérrel egy kerítésbe... De aztán felálltam, zsepivel elszorítottam, és mentem tovább. Kellenek nekem az ilyenek, de komolyan! Mert ilyenkor tör rám az érzés, hogy nem érdekel, akkor is megyek tovább!! És mentem. :) Igaz, a kutyákkal már-már kezdtem megbarátkozni, de a magyar kutyák (akarom mondani kutyatulajdonosok) tényleg furcsák (nem szeretnék más szót használni), így ismét nem lájkolom őket!
Na de visszatérve a készülődéshez: csak 5 km, itt nem kellett sem frissítőről gondoskodnom, sem vmilyen speciális előkészületet csinálni pl. az étkezéseben... tényleg poénnak fogtam fel. Mikor tegnap C. mondta, hogy majd nagyon szorít, meg gondol rám, és reméli, nyerek, nem is értettem, miről beszél, még neki is elmagyaráztam, hogy én csak akarok egyet futni, és kész, just for fun...
Aztán ma reggel előjött a versenyző énem (nem is tudom/nem is akarom) elrejteni. Mikor felöltöztem végre ismét igazi futócuccba (úgy értem, a legjobb nacim, a futófejpántom stb.), akkor már úgy voltam vele: hát én ott ki fogom köpni a tüdőmet, de kipréselem magamból a legtöbbet!
Odaértem. KÁOSZ. A rajtcsomaghoz nem kaptunk sorszámot, csak a helyszínen, de ott is lehetett még regisztrálni, hát az egy külön sor volt... hatalmas tömeg mindenhol, kígyózó sorok, és kb. senki nem tudta, mire vár. :) Egy óra a rajtig: hát én előre pofátlankodtam, és viszonylag hamar sorszámhoz jutottam. Az már fura volt, hogy csak osztogatják a sorszámot, de nem regisztrálják, hogy melyik kié!? Joggal merül fel a világrengető nagy kérdés: WTF!? :))
40 perc a rajtig. Le kéne adni a csomagomat a ruhatárba. Örömmel nyugtázom, hogy itt a legkisebb a sor, utána még bőven lesz időm mosdóba menni, bemelegíteni egy kicsit stb. Igen ám, de ez a sor olyan lassan haladt.... mire én kerültem sorra, elfogyott a számlatömb, a szabály pedig szabály, nem elég a 4500/6000 Ft-os nevezési díj, erre a 200 Ft-ra még szükség van. Elteszik a táskám, kapok egy sorszámot, átadok egy kétszázast, de még nem mehetek. Nekiállnak egy számlatömb minden oldalát lepecsételni, egyesével, és csak ezután folytatják... nyomatékosítják, hogy meg KELL várnom, míg kiadják a nyugtát, addig nem mehetek el... Másodszor is elhangzik a fejemben a hatalmas kérdés: WTF?! (Azt hittem, ez lesz az utolsó WTF a nap folyamán, de nem ez volt:D) Gyors eszmefutattás magamban: a táskámon megvan a sorszám, kezemben annak másik példánya. A pénzt átadtam. A csomagom meglesz. A számlával bíbelődjenek, sarkon fordulok, lépek.
Beállok a rajtvonalhoz, persze előre: igen, nekem mennem kell, igen, jó lesz. Átfut rajtam a versenyszellem, de szó szerint, ismét bizsergek!!!! És ez jóóó! :) Kicsit komolytalanná tette, hogy mindenki a színes porokkal volt elfoglalva, ámde legyen, én ma FUTNI FOGOK. :) Aztán bejelentik, hogy ez nem verseny, nincs győztes. WTF?! Immár harmadszor is. Oké, hogy van jótékonykodás és hasonlók, de ki hallott ilyenről, hogy csak úgy futunk, van sorszám meg minden, de nem verseny... Elindulok az első etapban, és 1 percen belül az élmezőnyben találom magam. (Jó, a kenyaiak ezúttal otthon maradtak, ez jó jel :D ) Viszonylag hamar elértünk az első kapuhoz, ahol jól teleszórtak piros porral. Vicces volt. :) Megyünk tovább.. aztán visszafordítanak, hogy ne erre... jó... 2 percen belül átjutunk egy másik festékszórós kapun is.. megállapítom, hogy ez nem volt még 2 km.. aztán rögtön ott a harmadik is... akkor most már tiszta színesek vagyunk, szuper! Na de merre tovább: hihetetlen, de eltévedtünk. :D :D Senki nem tudta, merre kell menni. Mikor már a 2. helyről fordítottak vissza minket, mondván, hogy nem erre kell jönni, de ők sem tudják merre, elkezdtem röhögni. Főleg, mikor egy pasi megszólalt: "Ajjjaj, benne leszünk a Csellengőkben" :)) Egyszercsak a startnál voltunk, mellette ott volt a cél is. Befutottam, de kb. nem is lihegtem. Egy vicc. A világ legboldogabb 5 km-e. Ránézek a telefonomra: javítom magam: 3 km. :D :D Iszonyatos tömeg a rajtnál, még nem indult mindenki, mi már célba értünk.
Találkoztam ismerősökkel, és olyat tettünk, amilyet még egy futóversenyről sem hallottam: ismét rajthoz álltunk, és mentünk még egy kört. :) Én itt már nem mértem semmit, zenét sem hallgattam, csak mentem. Elfogyott a por, szórni nem tudtak. Hát meghemperegtünk a festékporban. :D A végén, kb. az utolsó 6-700 m-t jól meghúztuk Zsófival, így a második 3 km után boldogan, és végre kicsit fáradtan értünk célba. Én gyorsan szedtem a cuccom, és hazaindultam. Villamossal. :))
Ez a "verseny" egy vicc volt. Nem volt verseny. De futottunk egy jót. Mai edzés kipipálva. Támogattuk a Pető Intézetet. Őrült egy dolog volt ezekkel a festékekkel. Miközben felszálltam a villamosra, rájöttem, mennyire nem érdekel, mit gondolnak az emberek. Még egy lépcső a szabad élet felé. :)
Eldöntöttem, hogy 2 hét múlva a Zagreb Marathonon elindulok az 5 km-en, és az már verseny lesz. VERSENY. Készülni is fogok rá, és kihozom magamból a legtöbbet. Mert továbbra is: FUTÓ VAGYOK. :))
