10 nap van a Vivicittáig, én pedig meglehetősen vegyes érzelmekkel állok a megmérettetés előtt. Egyrészt nagyon várom, végre hazai pályán, szurkolókkal… És ismét a 21 km-es, csodás távot. De nincs meg az a varázs, amit egy éve, Bécs előtt éreztem. Azóta már 2-szer is lefutottam a 21 km-es távot, az fel sem merül, hogy nem fog menni. Az idő kérdéses, nem tűztem ki még magamnak a pontos célt.
Továbbra is futok kb. minden másnap, de egyre nehezebben veszem rá magam a hosszú távok lefutására. Vagy képes vagyok simán belegyalogolni, akkor is, amikor fizikailag nincs probléma. Gondolkodtam, és két okot találtam:
- A társaság /az igazi futópartner hiánya.
- A konkrét, motiváló cél hiánya
Az elsőre megvan a megoldás, beiratkoztam ismét a klubba, ahol nagyon kedvesek voltak, vagy 10-en kérdezték meg, hogy van a lábam, pedig szerintem a fele a nevem sem tudja. J Tudom, hogy ezzel minden visszatér majd, főleg a futókedvem. :)
A második már kicsit összetettebb. Ugye tavaly ilyenkor a cél a 2 órán belül FM volt. Ez a mostani kondíció(m)ban elképzelhetetlen. Ott /igaz, kis „nehezítéssel”/ 2:11 volt a nettó idő. Kitűzöm célnak ezt az idén is, sőt, legyen 2:10. 130 perc. Tehát 6:10-es kilométerekkel kell számolnom. Ez mindenképp egy motiváló challenge, ezt vinni 21,1 km-en keresztül a jelenlegi formámban annyira nem is lesz könnyű.
.jpg)
Ami kicsit aggaszt, hogy az utolsó hosszú futásom március 15-én volt, és azóta valahogy nem tudtam magam rávenni. Pedig kellett volna, már a múlt hét végén is jó lett volna…vagy amikor otthon voltam… Erre a legutolsó alkalmam ma van. Igaz, eléggé izomlázam van az erősítő edzésektől. De szépen bekenem, jól bemelegítek, és nyomok egy 15 km-t ma, meg is van a terv, hogy merre. :) Utána vasárnap egy 5 km-es verseny, ahol igyekszem mindent kiadni magamból, hogy a 25 körüli idő meglegyen. Na jó, legyünk reálisak: 27. :)
A számokat összeszedtem, cél kitűzve. Csak a lábam legyen együttműködő. Meg a fejem. Mindenekelőtt ma. :)
FRISSÍTÉS:
Pénteken mentem még egy hosszabbat ez a bejegyzés után. Nagyon izomlázam volt, de végre megvolt a motiváció, egyszerűen tudtam, hogy itt most mennem kell, különben a verseny nem fog ilyen simán menni. Márpedig ha én eldöntöm, akkor megyek. Nagyon izomlázam is volt az erősítő gyakorlatoktól, be is volt állva a lábam, az egyik lépcső után konkrétan azt éreztem, hogy nem tudok újból elindulni, remegett a combom, de ekkor már csak 3,5 km volt hátra. És meglett, nem is akármilyen eredménnyel: 6:11-es átlagkilikkel. Így kell mennem a Vivicittán, hogy meglegyen a kitűzött cél. :) De miért is ne lenne meg. ;)
